Sok izgalmat tartogatott a XI. Agrár-Felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyének második fordulója, amelynek hagyományosan a Kaposvári Egyetem által szervezett Kaposvári Állattenyésztési Napok adott otthont. A kaposvári megmérettetésen a mosonmagyaróváriak bizonyultak a legjobbnak, míg az összesített versenyben a hódmezővásárhelyiek nyerték el a fődíjat.
Az Agrár-felsőoktatási Intézmények Országos Gazdászversenyét harmadik éve két fordulóban, a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, valamint a Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében rendezik meg.
Örömteli, hogy minden évben nagy létszámú mezőny nevez a versenyre, az idei KÁN alkalmával megrendezett fordulóban összesen tizenegy csapat küzdött az elsőségért. A Debreceni Egyetem, a Szent István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Széchenyi Egyetem és a házigazda Kaposvári Egyetem agrárkara két-két csapattal, míg a Pannon Egyetem egy csapattal képviseltette magát a megmérettetésen.
Délelőtt a versenyzők elméleti felkészültségüket mérték össze. A hallgatóknak állattenyésztési, takarmányozástani, műszaki, állatvédelmi, állategészségügyi, etológiai, növénytermesztési és biotechnológiai témaköröket tartalmazó tesztkérdésekre kellett válaszolniuk.
Délután a közönségprogram részeként a látványos „show” verseny vette kezdetét. A hallgatóknak többek között a gazdálkodók mindennapi feladataihoz kapcsolódó feladatokat kellett teljesíteniük. A megmérettetés során a hagyományos és a korszerű gazdálkodással összefüggő versenyelemek váltották egymást. A fiatal gazdászoknak olyan gyakorlati felkészültséget igénylő kihívásokkal is meg kellett birkózniuk, mint az üszőfelvezetés, de nyelvtudásukra is szükségük volt, amikor egy meghirdetett álláspályázatra jelentkeztek magyar, illetve angol vagy német nyelven. A leglátványosabb versenyszám egy drónnal végrehajtott feladat és egy zenés, műlovon bemutatott lovastorna koreográfia volt.
Az elméleti és gyakorlati feladatok összesített pontszámai alapján a kaposvári fordulót a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar nyert, megelőzve a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Pannon Egyetem Georgikon Kar csapatát.
Az összesített verseny fődíját és a vándorkupát a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának 2. számú csapata nyerte.
A Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karának csapatai összesítésben a 7. és 8. helyen végeztek.
A házigazdák csapatának tagjai: Gerner Orsolya, Sőregi Kata, Oláh Nikolett (2. sz. csapat – Állattenyésztő mérnöki BSc szak), valamint Antalovics Máté, Nesz Péter, Simon András (1. sz. csapat – Mezőgazdasági mérnöki BSc, Állattenyésztő mérnöki MSc szak) voltak.
A győzteseknek és minden résztvevőnek gratulálunk!