Az Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével program keretében a Kaposvári Egyetem három témakörben nyári ifjúsági egyetemet szervez 2019.07.15–19. között a Campus területén, illetve az Egyetemhez tartozó szervezeti egységekben (Pannon Lovasakadémia, Tan- és Kísérleti Üzem, Vadgazdálkodási Tájközpont).

A programra 11-12. évfolyamos középiskolai tanulmányukat befejezett hallgatók jelentkezhetnek.

Jelentkezés módja: a csatolt regisztrációs lap kitöltésével, aláírásával és elektronikus visszaküldésével az alábbi email címre: toth [PONT] ildiko [KUKAC] ke [PONT] hu

A tábor 3 témakörben kerül meghirdetésre, témakörönként 20-20 fő létszámkapacitással. A táborba jelentkezők részére a napi háromszori étkezés, valamint a szállás ingyenes. A résztvevőknek a helyszínre jutást és hazautazást maguknak kell megoldaniuk. A táborban való részvétel ingyenes.

Az egyes témakörök programjai

  • Hippológia tábor (helyszín Pannon Lovasakadémia): Az egyetem és a lovarda bemutatása; Balesetvédelmi oktatás; A lóval való bánásmód; Lovasterápia elméleti és gyakorlati bemutató; A lovak pataápolása; Lovak egészségvédelme; Lovak futószárazása, felvezetése – gyakorlat; A lovak viselkedése; Ló szépségverseny; Érdekességek a lovakról; Önkéntes teszt megírása az utolsó napon
  • Mezőgazdasági tábor: Beérkezés, ismerkedés; Az egyetem bemutatása; Társés hobbiállatok szerepe napjainkban; Takarmányozási kutatások; Gyógynövény bemutató, gombafelismerés; Édesvízi halak intenzív tartása, szaporítása, akvapónia; Önkéntes teszt megírása az utolsó napon
  • Természetvédelmi tábor: Az egyetem bemutatása; Madártani foglalkozások, Emlőstani foglalkozások, Növénytani ismeretek; Rovartani foglalkozások; Halak, hüllők, kétéltűek; Önkéntes teszt megírása az utolsó napon

A napi programok 8 és 17 óra között zajlanak, ebédidő 12 és 13 óra között.

A tábor utolsó délelőttjén lehetőség nyílik tesztfeladat írására. Azon regisztrált és a táborban részt vevő hallgatók közül, akik a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karára 2019/2020-es tanévre felvételt nyernek, témakörönként a 3-3 legtöbb pontot elért hallgató részére a Kaposvári Egyetem 10 hónapon keresztül havi 30.000 Ft ösztöndíjat folyósít.

Jelentkezési lap innen letölthető.

Ifjúsági egyetem a Kaposvári Egyetem Agrár- és  Környezettudományi Karán

A tábor lebonyolítása során a programokon fényképek készülnek, amelyhez a résztvevők a jelentkezésükkel hozzájárulnak, illetve a napi jelenlét igazolása jelenléti ívvel történik.